Elmarad a 2008-as Dakar-rali

„A verseny hivatalos internetes oldalán, a www.dakar.com-on röviddel pénteken 13 óra után hozták nyilvánosságra a szervező Amaury Sport Organisation (ASO) közleményét arról, hogy elmarad a 2008-as Lisszabon–Dakar-rali. Ezzel párhuzamosan Etienne Lavigne versenyigazgató az összes versenyző előtt jelentette be a döntést. Az ASO a francia kormány – elsősorban a külügyminisztérium – egyértelmű javaslatára határozott így a közlemúltban, Mauritániában végrehajtott terrorcselekmények miatt.” – olvastam kissé szomorúan mintegy fél órája az nso.hu-n (ez a Nemzeti Sport honlapja egyébként).
Elmarad a 2008-as Dakar-rali bejegyzés elolvasása

Évértékelés blogger-módra

Vége az évnek. Hát igen. Ilyenkor az ember összegez, megpróbálja értékelni az elmúlt 365 napot, és igyekszik értelmesen végiggondolni azt, hogy mi legyen a következő 365-ben(ami jelen esetben speciel 366). Fogadalmakat teszünk, ami nagy divat, de mostanság talán még nagyobob divat az, hogy nem teszünk fogadalmakat, merthogy „úgyse tartjuk be, meg amúgyis olyan nagy divat mostanság fogadalmakat tenni, én pedig nem vagyok az a divatkergető”. Hát ilyenek vagyunk. Úgyhogy én most még ezt egy kicsit végiggondolom, addig vegyük végig mi történt 2007-ben.

Évértékelés blogger-módra bejegyzés elolvasása

EB 2008 - A vodka népe

A világ legnagyobb országa, területe Magyarországénak 180-szorosa, az USA és Kanada pedig kétszer beleférne: O mint Oroszország

EB 2008 - A vodka népe bejegyzés elolvasása

EB 2008 - Dolce vita!

Náluk nincs jobb, mind a népet, mind a nyelvet, mind mindent, de leginkább a focijukat szeretem: O mint Olaszország.

EB 2008 - Dolce vita! bejegyzés elolvasása

EB 2008 - Seggen csúszni, tüdőt kiköpni!

Az örök küzdők, akik sohasem adják fel, hajtanak amíg ki nem köpik a belüket, mégis valamiért én mindig rühelltem őket: N mint Németország

EB 2008 - Seggen csúszni, tüdőt kiköpni! bejegyzés elolvasása

A révész bére

Tudom, hogy már régóta nem szolgáltam értékelhető bejegyzéssel, ezért felteszek még egy kevéssé értékelhetőt, mert csakazértis.
A révész bére bejegyzés elolvasása

EB 2008 - A nagy büdös semmi

Én személy szerint soha nem éreztem velük kapcsolatban semmit, pedig a barátaink. Csak úgy ott szoktak lenni: L mint Lengyelország

EB 2008 - A nagy büdös semmi bejegyzés elolvasása

EB 2008 - A fair play szellemében

800 év közös múlt, egy kicsit mintha mi is ott lennénk (első rész): H mint Horvátország

EB 2008 - A fair play szellemében bejegyzés elolvasása

EB 2008 - Az örök vesztesek

Valamelyik angol riporter mondta még régebben, hogy a szurkolóik olyanok, mint egy bazi nagy baracklekvár: H mint Hollandia

EB 2008 - Az örök vesztesek bejegyzés elolvasása

EB 2008 - Egyszer volt Budán kutyavásár

A történelem egyik legnagyobb hatású népe, de a focijuk...hááát: G mint Görögország

EB 2008 - Egyszer volt Budán kutyavásár bejegyzés elolvasása

Esti mese

avagy mese arról, hogy hogyan lett Voronyinból, a falu kondásából nagykirály.

Esti mese bejegyzés elolvasása

EB 2008 - Együnk csigát!

Nem szeretem őket, és kész. Egy nyomorult nyelvet beszélő nyomorult emberekből álló nyomorult ország egy nagyon jó focicsapattal: F mint Franciaország.

EB 2008 - Együnk csigát! bejegyzés elolvasása

Hogy legyek híres?

Ahogy így figyelem a blogteret, van rengeteg híres blogger. Elgondolkodtam, hogy vajh én hogyan válhatnék ilyenné...?

Hogy legyek híres? bejegyzés elolvasása

EB 2008 - Egy titkos esélyes

Kis kedvencemet nyomatni fogom, mint állat, ugyhogy lehet rimánkodni, de nem érdemes. Amúgy meg tényleg simán befuthatnak a végén: Cs mint Csehország

EB 2008 - Egy titkos esélyes bejegyzés elolvasása

EB 2008 - Majdnem mindenki ott lesz

Kialakult a 2008-as Európa-bajnokság 16 csapatos mezőnye, a házigazdák sok szeretettel várják a csapatokat és szurkolóikat, de ez az EB mégsem lesz az igazi. A szerényebb házigazda viszont az esélytelenek nyugalmával vár mindenkit: A mint Ausztria

EB 2008 - Majdnem mindenki ott lesz bejegyzés elolvasása